Kezdetek

1987. december 19-én születtem Kemecsén. Átlagos gyerekkorom volt, semmi extra.

A legelső találkozásom a játékokkal a tipikus sárga kazettás Nintendo volt.
Később jött a számítógépes világ: először a jó öreg Commodore 64, majd lassan lépkedtem fel a Pentium 2-től a 4-esig.
Ekkor találkoztam a stratégiai játékokkal – Age of Empires 1–2, Warcraft 1–2–3, na meg a Cossacks – a 2000-es évek elején.

Ahogy általános iskola után bekerültem a gimnáziumba, jöttek a komolyabb játékok is:
Counter-Strike 1.6, Wolfenstein, Tom Clancy Splinter Cell, Fallout 1–2.

⚡ A Zóna hívása

Aztán egy nap a bátyám hívott telefonon, hogy talált egy rohadt jó játékot, nézzem meg. Ez a játék a S.T.A.L.K.E.R. – Shadow of Chernobyl volt. Őszintén szólva elsőre nem nagyon kötött le – egy héten ha kétszer játszottam vele, sokat mondok. Aztán a bátyám (mert hát ki más) ismét hívott, hogy szedjek le hozzá valami „Complete 2009” modot, mert azzal nagyon szép lesz a grafika meg a játékélmény. Mondanom sem kell: gimnazista voltam, se pénz, se erkölcs … így maradt a torrentezés, mert máshol nem találtam meg, pénzem meg még mindig nem volt (kellett diszkóra meg bulira). Ráleltem az internet sötét bugyraiban erre a kiegészítőre, és amikor felraktam … na, az igen! Volt itt minden: hajnalokig nyomtam a játékot, és lehet, de nem biztos, hogy ezen a ponton szívott magába igazán a játék atmoszférája. Ez így is ment jó sokáig. Aztán kijártam a gimnáziumot, lett több szabadidőm.

🎖 Katonaság – három év a valóságban

Egy nap a baráti társaságommal – hát hol máshol, a kocsmában – beszélgettük az élet nagy dolgait. Az egyik jó barátom vetette fel: „Mi lenne, ha elmennénk katonának?” Mondanom sem kell, sok hülye amerikai filmet láttunk, ahol mindig Hawaii, dizsi és napsütés van. Spoiler: nem kellett volna belemenni. Nos, bevonultunk szerződéses katonának. Volt itt minden: határvédelem, árvízvédelem, majd jöttek a komolyabb bevetések. Ukrajnában szolgáltam békefenntartóként, aztán jött a nagy ugrás – Irak. Erről nem tudok sok jót mondani. A lényeg: túléltem fél évig kint, és az bőven elég volt. Láttam olyat, amit nem kellett volna, de egyszer minden véget ér, így a katonaság is véget ért számomra. 2015 augusztusában végérvényesen ott hagytam a fegyveres erőket, három év után. Nem mondom, hogy olyan rossz volt, mert effektíve nem volt bajom vele – de elég volt. Miután hazatértem Irakból, a maradék fél év még a honvédségen belül hamar eltelt szerencsére, de mivel ott ahogy kint megváltoztam, megváltoztak a dolgok idehaza is … szóval jobbnak láttam inkább kilépni a fegyveres erőkből és új dolgok után lesni.

🧱 Újrakezdés – új város, új élet

Egy ideig egy útépítő cégnél dolgoztam a sógorommal és pár ismerőssel, de valahogy nem nagyon vonzott ez a része, úgyhogy Szabolcs megyétől elköszöntem és eljöttem Borsodba, azon belül Miskolcra. Itt ismertem meg a páromat, később a feleségemet. Itt Miskolcon volt pár olyan munkahely, amit véletlenül sem kellett volna kipróbálni, de hát miért ne, nem is én lettem volna. A házasságom alatt szerencsére „ÉN” jól választottam. Asszonypajtás véleményét nem tudom, hogy ő is jól választott-e. Munkahelyeim révén sok barátra, ismerősre tettem szert és ugyebár hiába öreg vagyok, mint az országút – állítja ezt egy nagyon jó barátom – a számítógépes játékok világa mindig megtalál. Hol ismerősökkel, haverokkal, barátokkal nyomtuk a játékokat, hol a gyerkőcökkel. Igen, van az is … 3 utánfutó – 2 fiú meg egy lány – Benjámin a legkisebb, aztán Valentin, majd Hanna a nagylány. Elhelyezkedtem az egyik munkahelyen, ahol most is vagyok. Viszonylag nem egy kicsi raktár, de ha nem lenne a sok vásárló, akikkel találkozni kell majdnem minden nap, azt mondanám: tök jó hely ez. Lenneee, ha a sok vásárló nem járna oda …

💡 2024 – A Zóna újraéled

Így esett, mégpedig 2024 decemberét írjuk, mikor a GSC beharangozta sokadjára, hogy érkezik a Stalker 2. Na mondom, el-jött végre a nagy pillanat … de hogy ne rohanjak annyira előre … Itt ismertem meg három olyan személyt, akik miatt elindult ez az egész … két kollégám, Máté és Marci, akit a könyvben DarkSmile és Szikra ként ismerhettek meg … Viszont volt egy személy, Barta Laci barátom, aki miatt ténylegesen elkészült a könyv – ő Onix. Na szóval a lényeg, hogy december, hideg van kint, ülök a gép előtt, közben Lacival beszélgetek messengeren vagy telefonon, ki tudja … és valahogy felhozódott, hogy milyen jó lenne, ha lenne olyan könyv a Stalkerről, ami tényleg visszaadja a játék hangulatát, nem csak úgy, mint akik sablon-szerűen írnak Stalker könyveket. Na ekkor esett meg az, hogy mondom neki: „Mi lenne, ha hülyeségből írnék én is egy könyvet?” Jött is a válasz: „Papszi, ha megírod, én elolvasom.” Ez volt december nagyon elején – tán még a Mikulás báti is vacogott, és ő se indult el a körútjára. Körülbelül ennyi is volt aznap a beszélgetés, és lefekvéskor nekem elkezdett kattogni az agyam … hmmm (bolond Vaják) hát basszus … nem vagyok én egy hülye gyerek, tudok én írni könyvet … csak kérdés, hogy mikor, mivel, kik legyenek stb.

🖋 Az írás és a Zóna születése

Na, másnap ismét a gép előtt, mivel szabadságon voltam, ráértem, gyerkőcöket nem kellett vinni suliba, így ráértem meditálni a gép előtt. Szóval jött az ihlet … de még hogy – egyenesen homlokon csapott. Na, elkezdtem írni. Hát elég szarul sikerült, mert mikor mutattam a tesómnak, ő annyit mondott, hogy „nem rossz, ha dokumentum-témájú könyvet akarsz csinálni … annak jó, amúgy szar.” (Imádom, hogy nyersen fogalmaz, de jogos.) Átolvastam és … tényleg szar volt. Na mondom, akkor szerinted hogy csináljam meg, hogy jó legyen? Azt mondja: „Nem vagy hülye, olvastál sokat … próbáld meg úgy írni, mint például Verne vagy Victor Hugo, akik beleélik magukat.” Na, több se kellett nekem, elkezdtem írni. Közben a fogadott öcsémmel, Tamással (Echo) beszéltem, hogy nézze már meg azt, amit írogattam, hogy vajon neki tetszik-e. Tegyük hozzá: ő is elég nagy poszt-apokaliptikus téma-kedvelő, és azt mondta, hogy ez baromi jó, neki nagyon tetszik. Majd javasolta, hogy ne csak egy hős legyen benne, hanem kettő vagy három … vagy több. Na, akkor nekiláttam ismét, közben beszéltem telefonon Onixszal, és mondtam neki, hogy ha már írom, nem volna-e kedve szerepelni benne. Azt mondta, hogy simán. Szóval itt alakult ki a három fő karakter szála: Walhalla, Onix és Echo.

🎵 A Zóna hangja

Szépen lassan haladtam a könyvvel, mikor már karácsony elmúlt, és mentek ezek a nyomi karácsonyi hangulatú zenék … (bocsi, nem vagyok karácsonyi ünnep-rajongó). Szóval ötletelgettem, hogy ettől jobb zenét is összehozok. Pá pá pááám – láss csodát – ezen időszakban született meg az első zene, ami konkrétan a könyvhöz írodott. Én boldog voltam, ment a zene, ment az írás, asszony boldog volt, hogy nem nyaggatom semmivel … Onix, Echo boldog volt, hogy tudták olvasni a könyvet. (Megjegyzem: itt szilveszter előtt már a 4. fejezetnél jártam … nagyon szívesen … hehehe.) Szóval elérkezett 2025 … tök jól haladtam a könyvvel, zenék is voltak vagy már 10-en valamennyien … fogalmam nincs, de volt pár. És gondoltam, mi lenne, ha csinálnék egy honlapot, amin lehetne reklámozni a könyvet vagy zenét vagy bármit. Na, március körül kész volt 80 %-ban a könyv, zenék megvoltak, mind a 20 db, kész volt egy már működő honlap.

🚧 Kihívások és kitartás és a most.

Pár helyre el is küldtem a könyvet, hátha … hátha érdekli őket. Spoiler veszély: nem, nem érdekelte őket. Ekkor gyengéden előjött belőlem a Szabolcsi vérem, és nonverbálisan mutogattam, és mondtam nekik a magamét: „Azta kutyafáját, a teringettét…” (Nem ….véletlenűl sem így káromkodok: A véremben van a káromkodás mind a 70 millió dialektusa, és még cifrázni is tudom.) Szóval most, így szeptember–október körül ott járok, hogy a zenék kint vannak az összes nagy platformon, a könyv 100 %-ban kész. És ahogy lenni szokott, a GSC Game World is elutasította, bár megértem, de azért … na, értitek. Szóval új honlap készülőben. Zenék, könyv kész van. Lassan állok neki a könyv második részének. Szóval nem unatkozom, szerencsére egy percet sem. Sokan, nagyon-nagyon sokan támogatnak és támogattak: a könyv írásában, a zenék készítésében, illetve mindenben. És mindenkinek nagyon hálás vagyok.

„Nem vagyok hős, csak valaki, aki hallotta a Zóna hívását — és válaszolt rá.” — Walhalla Gaben